| Hírek : Balotelli góllal mutatkozott be az olasz válogatottban |
Balotelli góllal mutatkozott be az olasz válogatottban
2008.09.06. 20:42
Alig egy hónappal az után, hogy hivatalosan is nagykorúvá, s olasz állampolgárrá vált, máris góllal mutatkozott be a nemzeti együttes U21-es csapatában az Inter fiatal csatársztárja, Mario Balotelli, a görögök elleni döntetlenre végződő Eb-selejtezőn.
Mario Balotelli ghánai bevándorlók gyermekeként született Olaszországban, Palermóban, így mikor már látszott, tehetséges annyira, hogy a válogatottságig is viheti, válaszút elé került. „SuperMario" azonban elmondása szerint egy percig sem gondolkozott azon, hogy a ghánai vagy az itáliai nemzeti csapatban játsszon, hiszen teljesen olasznak tartja magát. Egy nappal 18. születésnapja után, idén augusztus 13-án pedig hivatalosan is olasz állampolgárrá vált, így már csak az volt kérdés, mikor kapja meg a lehetőséget a bemutatkozásra a válogatottban.
S bár sokan a tavalyi szezonban nyújtott teljesítménye alapján már egyből a felnőtt válogatottba tették volna Balotellit, először „csak" az U21-es csapatba kapott meghívást Pierluigi Casiraghi mestertől.
A fiatal játékos tegnap este mutatkozhatott be hivatalosan is új hazájának mezében a görögök elleni Eb-selejtezőn. Balotelli a lapok beszámolói szerint nagyszerűen játszott, nem mellékesen ő lőtte az Azzurri egyetlen gólját, öröme azonban nem lehetett felhőtlen, hiszen csapata végül csak 1-1-re végzett.
A mérkőzés után természetesen megszólították a sajtó munkatársai Balotellit, aki nem is leplezte örömét, s elmondta, hosszú ideje várt már erre a pillanatra. „A gólomnak nagyon örülök, az eredmények kevésbé, de futball már csak ilyen. Mindkét csapat jól játszott, a saját teljesítményemmel pedig elégedett vagyok, bár ahogy mindenki, én is tudok sokkal jobb lenni."
„A gólom nagyon különleges volt, hiszen nagyon sokáig és szenvedélyesen vártam, hogy magamra ölthessem a válogatott mezét" - folytatta az Inter csatára, végül beszámolt arról is, hogy a beilleszkedéssel sem lesz gondja a nemzeti együttesben. „Mikor olyan remek társakkal játszhatsz, mint én, minden könnyebbé válik. Jó úton haladunk, én pedig azonnal otthon éreztem magam."
A csoportjában első helyen álló olasz együttes legközelebb a második Horvátország ellen játszik sorsdöntő meccset - 9 meccs után előbbi 23 ponttal vezet, utóbbi 21 pontjával áll mögötte.
Olaszország U21 - Görögország U21 1-1 (1-0)
Gólszerzők: Balotelli 33' ill. Christodoulopoulos 55'.
Olaszország: Consigli; Motta, Andreolli, Bocchetti, Criscito; Dessena, Cigarini (Morosini 69'), Marchisio (De Ceglie 92'); Giovinco, Osvaldo (Lanzafame 77'); Balotelli.
Görögország: Kasmeridis; Maniatis, Siontis, Tripotseris, Ioannidis; Balafas, Dimoutsos (Papadopoulos 75'), Rika; Marinos, Petropoulos (Mitroglu 64'), Christodoulopoulos (Pavlis 82').
|