| Hírek : Madridban tárgyal az Internazionale igazgatója! |
Madridban tárgyal az Internazionale igazgatója!
2009.06.21. 10:55

Több olasz sportportál is egybehangzóan állítja, tegnap óta Madridban tárgyal az Internazionale sportigazgatója, Marco Branca.
A megbeszélések témájáról hivatalos információ ugyan nem szivárgott ki, mégis nagyjából sejthető, hogy a Real Madridot Ibrahimovic illetve Maicon helyzete érdekli leginkább, az olaszokat pedig ettől függően érdekelheti Diarra, Sneijder, Robben vagy akár Higuaín is.
A hírek szerint a Bernabéuba érkezett még Zlatan Ibrahimovic ügynöke, Mino Raiola is, aki elsősorban azért lehet fontos szereplője a történetnek, mert ügyfele néhány alkalommal már jelezte, hogy szívesen kipróbálná magát a spanyol bajnokságban. Ennek megfelelően néhány hete már a Barcelonával is egyeztetett az olasz klub, most pedig Madridban tárgyalt a svéd csatár helyzetéről, aki korántsem tűnik mozdíthatatlannak, főleg akkor nem, ha a készpénz mellé a Real Madrid játékost is fel tud ajánlani cserébe az Internek.
"Ki akarom próbálni magam a spanyol bajnokságban!" - jelentette ki korábban Ibrahimovic. Ahhoz, hogy ez így legyen, természetesen az Inter hozzájárulása is szükségeltetik, ami azonban úgy fest, egyáltalán nem elképzelhetetlen. Mourinho figyelmét ugyanis felkeltette a Real Madrid néhány játékosa, egészen konkrétan Mahamadou Diarra, Wesley Sneijder, Gonzalo Higuaín és Arjen Robben, Ibrahimivoctól pedig megfelelő ajánlat esetén hajlandó lenne megválni, noha személyében Massimo Moratti klubelnök egyik szeme fényéről van szó.
A Real Madridot egyébként nem csak Ibrahimovic, hanem Maicon is érdekli az Inter csapatából, ezért az egyeztetések messze nem egy, sokkal inkább több fronton zajlottak illetve zajlanak a továbbiakban is, és pontosan a sok szóban forgó játékos miatt megannyi forgatókönyv elképzelhető. Maicon mindenesetre korábbi nyilatkozatai alapján szintén nem lenne ellenére a klubcserének, különösen akkor, ha olyan csapatban folytathatná, amely a Bajnokok Ligájára is eséllyel pályázik.
"Az én álmom a Bajnokok Ligája győzelem, és ha ez nem sikerülhet Milánóban, máshol talán megvalósulhat" - vélekedett a brazil jobb hátvéd, aki Daniel Alvesszel egyetemben minden bizonnyal a világ legjobb játékosa saját posztján, ezért a Real Madrid számára is komoly erősítést jelenthetne érkezése.
(madridista.hu)
|