| Hírek : C.Ronaldo: Csak egy Ronaldo létezik! |
C.Ronaldo: Csak egy Ronaldo létezik!
2009.07.15. 20:16

A jövőben csak Ronaldo néven kíván szerepelni Cristiano Ronaldo.
A portugál mezének hátulján eddig mindig feltűnt a C betű is, a jövőben azonban el kívánja azt hagyni. Mindez azt jelenti, hogy a Real Madrid színeiben pontosan olyan mezben szerepel majd, mint a csapat korábbi brazil klasszis Ronaldója.
- A Ronaldo nevet a brazil támadó révén ismerte meg a világ, a portugál középpályás csak jóval később tűnt fel a futballpályákon. A Barcelonát, az Intert, a Real Madridot, illetve az AC Milant is erősítő csatár azonban ma már hazájában, a Corinthians színeiben rúgja a gólokat, vagyis Európában már csak „egy” Ronaldo szerepel.
Éppen ezért Cristiano Ronaldo a jövőben el kívánja hagyni nevéből a C betűt. Lévén új klubjában a 9-es számot viseli majd, ahogyan korábban a brazil is tette a spanyol együttesben, éppen ugyanolyan mezben játszik majd mint annak idején „névrokona”.
A Real Madridnál nem kis aggodalmat okozott ezzel a világ legdrágább játékosa. A spanyol klub vezetői attól tartanak, hogy a két mez egyezősége miatt sokan a régit hordják majd, és nem fektetnek be egy újra. Elképzelhető, hogy emiatt a Cristiano Ronaldo is meggondolja majd magát, lévén a Daily Mail című angol lap tudomása szerint a mezének eladásából származó bevétel 50%-a (!) őt illeti meg.
|